A harmadik napon egy csodás reggelivel próbáltunk kedveskedni a táborozóknak; erről nem fogunk ódákat zengeni, megteszik ezt a szavak helyett a képek:
A fenséges reggelit követően egy nagyon izgalmas előadáson vettünk részt, amelyet Piroska még színesebbé tette a ppt-s előadásával és személyes élményeivel. Az előadás a Rábaköz szépségét mutatta be:
Ezt követően kimentünk és megvizsgáltuk illetve összehasonlítottuk a Pándzsa-patak és a IV. Béla kútjának vizét:
Mindezek és a finom ebéd után végigjártuk a leendő tanösvényt, majd elvégeztük a hozzá kapcsolódó feladatokat:
Délután 5 órakor pedig 4db 2 fős és 4db 3 fős csapatot alkotva kivittek bennünket egy-egy vadlesre, és körülbelül 2 órát töltöttünk és vártuk, mikor bukkan elő egy-egy vad. Személy szerint mi három őzet láttunk, néhány kisebb méretű fekete valamit- ami mint kiderült nagy valószínűséggel vaddisznó volt,szarvast illetve amitől nagyon megijedtünk, a szarvas riasztásától. Nagyon mély hangon, mintha kutya ugatna, csak sokkal hangosabban és mélyebb hanggal.
Nagyon izgalmasan telt ez a mai nap:)
2013.10.10- Utolsó nap
Reggel 8 órakor néhányunk, akit érdekelt, szemtanúja lehetett egy szarvas fej zsigereléséhez; sőt, Krisztián még segédkezett is benne. Még sosem láttam hasonlót, és nagyon sok információval bővült a tudásom. Úgy gondolom, egyszer érdemes egy ilyen szituációt végignézni, nagyon érdekes volt.
A zsigerelést követően, akik még jelen voltak, Kövecsesné tanárnő foglalkozásán vettünk részt, ahol csoportokban dolgozva nagyon ügyesen megoldottuk a feladatokat.
Összességében nagyon izgalmas, mozgalmas és tanulságos 4 nap volt számunkra. Köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése